Social Icons

twitterfacebookgoogle pluslinkedinrss feedemail

8/04/2013

Darált húsos quesadilla

Ismét vasárnap, ugyancsak forróság, megint a négy fal között, ahol egy kóbor szellő se jár. Azaz van nekünk házi szelünk, ami kicsit hangos, sokat fogyaszt, de nélküle azt hiszem egyszerűen megromolnánk. Sebaj, ma éppen Mexikót volt kedvem ideálmodni, bár, ha megtehettem volna, inkább magunkat álmodtam volna át Mexikóba... Talán majd egyszer...




Hozzávalók:

20 dkg finomliszt (BL55)
5 dkg kukoricaliszt
1,5 dl langyos víz

6 dkg olaj
1 kiskanál só
rétesliszt a nyújtáshoz

40 dkg darált sertéshús
1 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál burgonyapehely
2 evőkanál olívaolaj
egy löttyintésnyi füstölt chilli olaj, ha van

tört bors
csipet őrölt kömény
csipet cayenne bors
2 paradicsom
sajtszeletek (jelen esetben nálunk trappista sajt)
rukkola levelek

A tészta elkészítését a tészták c. oldalra tettem ki, mert ez a legjobb, amit eddig csináltam, ezért ez most az alapértelmezett tortilla tésztám. Mialatt a tésztát pihentettem, felaprítottam a vöröshagymát és a két evőkanál olívaolajon, közepes hőfokon üvegesre pároltam. Hozzáadtam a darált húst, összeforgattam a hagymával, majd sóztam, borsot törtem rá, hozzáadtam a burgonyapelyhet, zúzott fokhagymát és a cayenne chillit, rálöttyintettem egy kevés chipotle chilli (füstölt chilli) aromás olajat.



Jól összekevertem és gyakran átforgatva átsütöttem a húst. Amikor szépen átsült, hozzádobtam akét felkockázott paradicsomot és pár perc alatt készre sütöttem. Kóstolás után még egy kis sóval megkínáltam. A tésztalabdákat vékony kör alakú lapokká nyújtottam és felhevített, száraz serpenyőbe tettem az első jelentkezőt. A hőfokot mérsékeltem, a tészta alsó oldalát fél perc alatt kissé átsütöttem. Ekkor megfordítottam és a tésztalap felére vékonyan darált húsos masszát tettem, erre sajtszeleteket és rukkola leveleket fektettem.


Amikor már az alsó oldal is egy kis színt kapott, az üres felet egy lapos fa keverőkanállal ráhajtottam a töltelékre és jól rányomkodtam.


Egy-két perc alatt megolvadt a sajt, ami összetartja a tölteléket és lágyítja az ízeket. Jéghideg Fantával kísértük.


A tészta lehelet könnyűségéről a következő, félbevágott quesadillás kép tanúskodik :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése